Visszaállítaná a Gyulai Városbarátok Köre azt a szatócsboltot, melynek anyagát döntően gyulaiak adták össze a 80-as években, és sikerrel működött a Gábor Áron utcában. Mindezt szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be a szervezet elnöke.
Belföld
Faültetés összefogással
Több egyesület és helyi lakosok is segítettek a hétvégén abban, hogy a Szarvas utcában több mint félszáz akácfát ültessenek ki. A területen már régi igény volt erre, hiszen az ötven éve elültetett növények nagy része kipusztult.
Közös fejlesztésre készül Békés és Bihar
A közös fejlesztési területek, ezen belül is a megújuló energia volt az egyik központi témája a Békés-Bihar Vegyesbizottság szerdai, gyulai ülésének. A felek áttekintették, hogy milyen pályázati együttműködés segítségével tudnak majd ezen a területen közösen fejleszteni.
Benépesült a sporttelep
A verseny fontos célkitűzése a fiatalok minél szélesebb körének bevonása a versenybe. A gyerekek korosztálytól függően más-más távot teljesítenek – mondta el Baktai Ferencné. A szervezők szerint ilyenkor, a tél utáni időszakban még igencsak látszik a gyerekek állapotán az, hogy ki jár rendszeresen sportolni.
Schmitt-paródia: ''Csalóból doktor lett, miért nem csípték fülön?''
A Schmitt-plágiumbotrány már lerágott csont. De vannak, akik ebben is meglátják a humort. Íme egy vicces videó!
A Magvető Kupáért úsztak
170 fiatal vett részt idén a várfürdő 50 méteres uszodájában a napokban megrendezett Magvető Kupán. Gyula összes általános iskolája mellett Békésről és Szentesről is érkeztek versenyzők.
Új térfigyelőkre pályáznak
Itt korábban készült felvételeinken az látható, hogyan láthatják a rendőrök a hozzájuk bekapcsolt térfigyelő kamerák képeit. Ekkor a buszpályaudvar melletti hirdetőoszlopot törte be valaki, akit később a felvétel segítségével sikerült megtalálni.
Életrajzi enciklopédia L. Ron Hubbard – a Szcientológia alapítójának életéről
A világ leggyorsabban növekvő vallásos közössége március 24-én szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban ünnepelte meg L. Ron Hubbard író, filozófus születésének 101. évfordulóját
Ovisok a Dürerben
Minden iskola életében nagyon fontos, és nagy jelentősége van a beiskolázásnak, hiszen közel sem mindegy, mennyi fiatal kezdi meg tanulmányait az alma materben. Így gondolják azt a GYAKI Dürer Albertről elnevezett tagintézményében is...
Ezekről döntött az Országgyűlés hétfőn! (videó)
Az élelmiszerek forgalomba hozásáról, a Liszt Ferenc-repülőtér telekadójáról, illetve Esztergom önkormányzatának befizetéséi kötelezettségéről szóló határozatok megszavazásával zárultak hétfőn a határozathozatalok a parlamentben.
Jegyzőknek a járásokról
Jegyzői értekezletet rendeztek az egykori megyeháza, most megyei intézményfenntartó központ nagytermében.
Őszintén a drogról
Fesztivál díjas előadásra várták a napokban a színházbarátokat a kamaraterembe. A Gyulai Várszínház „A gyáva” című darabot mutatta be, ami kábítószerfüggő fiatalokról szól, Scherer Péter és Kovács Krisztián főszereplésével.
Vádemelési javaslat ATM-ügyben
Vádemelést javasol a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya két román férfi ellen, akik a gyanú szerint 2010 szeptemberében több mint 10 millió forintot szereztek meg és vittek el egy gyomaendrődi ATM-ből. A két 37 éves fiatalembert egy hónapon belül elfogták...
Kézzel varrott ruhákat kapott az óvoda
A Gyulai Pannon Kör és a Polgári Ifjúságért és Társadalomért Egyesület jóvoltából anyagilag és eszmeileg is igen értékes adományban részesült a Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvoda. Az intézmény valamennyi gyermeke kézzel varrott ruhákat kapott, amelyeket fellépéseik során is viselhetnek.
Erősítenék a generációk együttműködését
Ez az év a generációk közötti együttműködés és az aktív idősödés jelszava alatt indult a szakemberek számára - hangsúlyozta dr. Zékány Zita a Gyulai és debreceni geriátriai napok címmel pénteken kezdődött tanácskozáson
Egyház és állam: legyen bizalmi a viszony
A határon átnyúló társadalmi és egyházi kapcsolatok megerősítése volt mottója annak a nemzetközi konferenciának, melynek célja a szomszédos országokkal történő együttműködés erősítése.
„A világ szomjas, mert mi éhesek vagyunk”
A Víz Világnapjának idei jelmondata szerte a világon: „Water & Food Security”, melyet magyarra „A világ szomjas, mert mi éhesek vagyunk” szlogennel ültettek át. Az emberiség pazarlása miatt az édesvízkészletek egyre szűkösebbek és a minőség megóvására is mindjobban kell figyelnünk, hogy csapjainkból tiszta víz folyhasson.
Szelektíven már kiskortól!
Már a tizenhatodik alkalommal rendezte meg a GYAKI 5.Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye a Lékó Ilona környezetvédelmi emlékversenyét. Ottjártunkkor éppen az óvodások rajzversenyének eredményhirdetése zajlott.
VB-ezüstérmes madarász
A világbajnokságon számos nemzet képviseltette magát, Békésből az ezüstérmes Bodrogközy Zoltán mellett a Madárbarátok Országos Egyesületének elnöke, Gyepes Imre és alelnöke, Kovács Tamás mutatta be madarait...
Meghökkentő adatok: százmilliós károkat okoznak évente az orvvadászok
Felbecsülhetetlen eszmei értékű és több száz millió forintos anyagi kárt okoznak a vadorzók és orvvadászok évente az országban.
Rázós konnektor, lenyelhető játék, hibás napszemüveg
A Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének célja, hogy a fogyasztóvédelmi világnapot méltóképpen megünnepelje és a szélesebb közönség elé tárja azt. Idén a főtémát a termékek biztonságossága adta.
További cikkeink...
- Sikeresek a háztáji gazdálkodók
- Gyorsabban vonatozhatunk Aradig
- Bay Zoltánra emlékeznek
- Az EU-hoz fordulnak az elnökök
- Harmadik sódarmustra Gyulán
- Dr. Erdész Ádám és Szegedi József lett Kiváló Polgár
- Együtt emlékezett az iskola és óvoda
- Dráma és opera a kamarában
- Az elmúlt három napban csaknem másfél ezer szabadtéri tűzeset volt országszerte
- Ünnepi elismerések Gyulán
- Pro discipulis – A tanulókért
- Alternatív ünnep a Kossuth-szobornál
- Emlékeztek a módszertani központ lakói
- Egyhetes csúszással ért Gyulára a forradalom
- Letették az új laktanya alapkövét
- Turisztika: javuló mutatók
- Megemlékezések több helyszínen
- Kitekintő: interjú Orbán Viktorral
- Összefogás egy boldogabb Magyarországért
- Újra együtt a deltások
- Két gyanúsítottja van az ékszerbolti betörésnek
- Térfigyelő kamera segített az elkövető elfogásában
- Fotók: Így néznek ki az új magyar pénzérmék!
- Miről dönt az Országgyűlés? - ÉLŐ
- Simonyifalvára ért a kisvasút kiállítás
- Minden korosztály NB I-es lehet
- Orbán Viktor lemondását követelték (videók)
- Holó és Hobo a kamarában
- Helyi pénz Gyulán?
- Aláírták a közös gázbeszerzést
5. oldal / 203
Belföld


Darák Péter válaszában jelezte Navracsics Tibornak, hogy az igazságügyi miniszternek nincs joga az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérni. A főbíró leszögezte: a pártatlanság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa.


