A Gyulai védjegy és a Gyulai termék faház program mellett egy turisztikai projektben is részt vehetnek a mezőgazdaság helyi szereplői. Több más mellett ez is kiderült a napokban megrendezett fórumon, melynek a Béke sugárúti civil ház adott otthont.
Belföld
Gyorsabban vonatozhatunk Aradig
Romániában elkezdődik a magyar határ és Arad közötti vasúti pálya felújítása; két év múlva akár 160 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek ezen a szakaszon a vonatok.
Bay Zoltánra emlékeznek
Még 1995-ben döntötte el az akkori Gyulavári Általános Iskola vezetése, hogy minden évben egy egész hetet szentel Bay Zoltánnak, az iskola névadójának a Bay hét keretében.
Az EU-hoz fordulnak az elnökök
Tizennyolc megyei elnök társával Farkas Zoltán is aláírta azt a közleményt, melyet Brüsszelbe küldenek. Mint mondta, erre azért volt szükség, mert az Európai Bizottság a kohéziós támogatások csökkentésével (150 milliárd forint) reagálna arra az általuk vélt problémára, miszerint Magyarország nem teljesítette deficitének csökkentését
Harmadik sódarmustra Gyulán
Fontos eseménye a turisztikai holtszezonnak Gyulán a harmadik kolbász és sódar mustra, melyet a hétvégén rendeztek meg. A korábbi, mérsékeltebb érdeklődés után idén már az első nap ezres nagyságrendben vették célba az érdeklődők a rendezvényt.
Dr. Erdész Ádám és Szegedi József lett Kiváló Polgár
Ünnepi testületi ülésen osztotta ki a polgármester a kitüntető címeket és elismeréseket március 15-én. A Kiváló Polgár címet idén a Békés Megyei Levéltár igazgatója, dr. Erdész Ádám kapta.
Együtt emlékezett az iskola és óvoda
Régi hagyomány már a GYAKI Bay Zoltán Általános Iskola életében, hogy minden év március 15-én a Gyulavári Óvoda óvodásaival karöltve egy színes műsorral emlékeznek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról.
Dráma és opera a kamarában
Egy fesztivál fődíjas előadással folytatódik március 20-án a Gyulai Várszínház kamaratermi programja. Scherer Péter és Kovács Krisztián adja elő a Gyáva c. darabot, amely kábítószerfüggő fiatalokról szól...
Az elmúlt három napban csaknem másfél ezer szabadtéri tűzeset volt országszerte
Az elmúlt három nap alatt a szabadtéri tűzesetek száma elérte az ezernégyszázat, több olyan tűz is volt, amelynek kiterjedése meghaladta a száz hektárt, vagy a közúti és vasúti közlekedésben okozott fennakadást. A katasztrófavédelem ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy...
Ünnepi elismerések Gyulán
Március 15-én, délután a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepi testületi ülésen adtak át elismeréseket. Kiváló polgár kitüntető cím elismerésben részesült dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei levéltár igazgatója.
Pro discipulis – A tanulókért
„Együtt a gyermekeinkért” alapítványi bál volt a Román Kulturális centrumban, mely már a tizedik volt a sorban. A „Pro discipulis – A tanulókért” Alapítvány elnöke a Gyula TV kérdésére elárulta, igen egyszerű céllal jött létre 2001-ben az alapítvány...
Alternatív ünnep a Kossuth-szobornál
A Petőfi téri, városi ünnepséggel egy időben rendeztek alternatív ünnepséget a Kossuth szobornál. A három szónok közül az első, Bod Tamás újságíró Václav Hávelt idézte, mondván, "a korábbinál körmönfontabb veszélyek fenyegetik a demokráciát".
Emlékeztek a módszertani központ lakói
Sokéves hagyomány a Harruckern János Gyulai Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és Diákotthon életében, hogy a gondozott gyerekek Március 15-e tiszteletére műsort adnak...
Egyhetes csúszással ért Gyulára a forradalom
Pont egyhetes csúszással ért Békés vármegye székhelyére az 1848. márciusi forradalom. A hír az akkori közlekedési viszonyok között Szarvasra futott be. Kövesút az egész megyében nem volt, a vasút csak Szolnokig járt, így a hírek is postakocsin érkeztek...
Letették az új laktanya alapkövét
Nem kevesebb, mint 86 millió forintból épül új épületszárny a gyulai tűzoltólaktanyához. A kedd délutáni alapkő letétellel a munkálatok immár formálisan is kezdetüket vették. A kivitelezőnek mindenesetre nem lesz könnyű dolga...
Turisztika: javuló mutatók
A fejlődés éve volt 2011 a gyulai turisztikában – derült ki a legutolsó, statisztikai szempontból lezárt időszakkal kapcsolatban a kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón. Ezt az évet a két négycsillagos szállodával, új programokkal, erősödő marketinggel és javuló mutatókkal lehet jellemezni.
Megemlékezések több helyszínen
Méltóképpen kíván emlékezni ebben az esztendőben is Gyula városa a március 15-i megemlékezésen. Az ünnepség a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Kft. előkészítésében zajlik három helyszínen.
Kitekintő: interjú Orbán Viktorral
Orbán Viktor miniszterelnök Orosházán a városi televíziónak adott interjút 2012. március 9-én, a Linamar üzemcsarnokának avatója után.
Összefogás egy boldogabb Magyarországért
2012. március 10-én szcientológus kezdeményezéssel többen összefogtak, hogy eljuttassák Az út a boldogsághoz című erkölcsi szabálygyűjteményt az emberekhez Budapest központjában.
Újra együtt a deltások
Március 10-én tartotta soron következő összejövetelét a DELTA akadémia. A békéscsabai megyeházán megtartott rendezvényen értékelték az elmúlt időszakot, valamint a tagok megosztották egymással előző félévi tapasztalataikat.
Két gyanúsítottja van az ékszerbolti betörésnek
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vasárnap lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két férfit. A 26 éves montenegrói és 37 éves horvát állampolgárok a gyanú szerint 2012. március 6-án 03 óra 30 perc körüli időben betörtek egy ékszerüzletbe...
További cikkeink...
- Térfigyelő kamera segített az elkövető elfogásában
- Fotók: Így néznek ki az új magyar pénzérmék!
- Miről dönt az Országgyűlés? - ÉLŐ
- Simonyifalvára ért a kisvasút kiállítás
- Minden korosztály NB I-es lehet
- Orbán Viktor lemondását követelték (videók)
- Holó és Hobo a kamarában
- Helyi pénz Gyulán?
- Aláírták a közös gázbeszerzést
- Plusz 12 millió volt a februári tél
- Tudatosan építik a gyülekezetet
- Letette az esküt a Körös Mentőcsoport
- Gyűjtés beteg gyerekeknek
- Domokos László: meg kell állítani a túlköltekezést
- A Szcientológia Egyház nyílt vasárnapi szertartást tartott Budapesten
- Drogmentes rajzpályázat díjkiosztó
- Ítélet nem volt, csak könnyek Damu tárgyalásán - Videó
- A harmadikra mustrára készülnek
- Felvették a Gyulai TDM Szervezetet a hazai szövetségbe
- Koszta-Hajdik tárlat a Dürerben
- Szülőágyért báloztak
- Rubik kocka kirakó: a magyar srác keze járt a leggyorsabban
- Gyulát népszerűsítették az utazás kiállításon
- Báloztak a gazdák
- Új lendület előtt a gyulai turizmus
- Fiatalon kell megtanulni közlekedni
- Kétezer éves érmék a lökhárítóban
- Új útvonalakat használnak a határsértők
- Látogatási tilalom Békés megye kórházaiban
- Új utakat keres a megye
6. oldal / 203
Belföld


Darák Péter válaszában jelezte Navracsics Tibornak, hogy az igazságügyi miniszternek nincs joga az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérni. A főbíró leszögezte: a pártatlanság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa.


