Az amerikai elnök nem mondhatott nemet, amikor Mick Jagger a kezébe nyomta a mikrofont.
Külföld
Raphael Fellmer megmondja a tutit: hogyan éljünk pénz nélkül?
Ha egy szép napon az euró annyit sem ér majd, mint a papír, amelyre nyomtatták, Raphael Fellmert ez sem fogja izgatni: ő már ma is jól megél pénz nélkül.
Őrizetbe vették Dominique Strauss-Kahnt
Őrizetbe vette kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.
Nem tetszik az ''Oskar-díj'' az amerikaiaknak
Ugyan kevesen kevernék össze az Oscar-díjat a lengyel népművészeti szövetség által kiosztott Oskar-díjjal, az amerikai filmakadémia mégse akar kavarodást, és azt követeli a lengyel szervezettől, hogy ne ezen a néven ossza ki díjait.
A szomszéd kutyája miatt nyert 5,1 millió fontot
Szomszédja kutyájának "köszönhetően" nyert 5,1 millió fontot, azaz 1,8 milliárd forintot egy skót férfi.
Hogy élhette túl a svéd férfi a hó alatt két hónapig?
Alig élt az a férfi, akire hosszú hetek után találtak rá hóval beborított autójában Észak-Svédországban.
Piramal legnagyobb baja, hogy hová tegye a pénzét
Adzsáj Piramalnak annyi a pénze, mint a pelyva, ám a milliárdos tanácstalan, amikor arról kell döntenie, mit csináljon tőkéjével.
Whitney Houston temetése online
Whitney Houston temetésének eseményeit élőben lehet követni szombaton.
A tasmán ördög segíthet a rákgyógyításban
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem genetikusainak sikerült feltérképezniük a tasmán ördög genomját, s a kutatók szerint az erszényes géntérképének megismerése a humán rákgyógyászatban is előrelépést hozhat.
Ijesztő videó: babájával sodorta el az ár az anyukát
Majdnem megfulladt egy anyuka és kisbabája, amikor egy töltésről a tengerbe sodorta őket az ár Nagy-Britanniában. Megdöbbentő videó!
Videó: ő a világ legkisebb embere!
Chandra Bahadur Dangi mindössze 55 centiméter magas, ezzel pedig ő lehet a világ új rekordere ebben a kategóriában.
Elrettentő példa: beszakadt a jég a lány alatt (fotó)
A brit rendőrség elrettentő példaként tette közzé azt a fotót, melyet egy, a havas tájat fényképező nő készített egy lányról, aki alatt beszakadt a jég.
Kiderült, pontosan mi okozta Whitney Houston halálát
A törvényszéki orvostani vizsgálat eredményét hétfőn közölték Houston hozzátartozóival - adta hírül a TMZ.com internetes oldal.
Fotók, videó: cunami Florida partjainál?
Elképesztő képeket készített egy fotós Florida partjainál egy helikopterből. Cunami-szerű jelenség a Panama Beach-en?
Több tonnás kőszikla zuhant az autójára, túlélte a sofőr
A felismerhetetlenségik összeroncsolta az autót egy kőszikla. Csodák csodájára a sofőr túlélte. A fotót látva ez valóban hihetetlen!
Rohadt büdös a madagaszkári óriásvirág
Rothadt hús szagát árasztja a kontyvirágfélék családjába tartozó óriásvirág, az Amorphophallus perrieri, amelyet Madagaszkár két kisebb szigetén fedeztek fel az Utahi Egyetem botanikusai.
Videó a gigantikus bálnacápáról!
Pakisztáni halászok kifogták életük halát: gigantikus méretű cetcápa akadt hálójukba.
Gigabébi! Chun Chun a világ egyik legnagyobb újszülötte!
Chun Chun még csak pár napos, de máris rekordot döntött!
Véres összecsapás: több mint 70 halott és több száz sérült az egyiptomi focimeccsen (videó)
Az egyiptomi al-Masry és az al-Ahly focimeccs véres tragédiába torkolt, miután a két szurkolótábor összecsapott.
Szerelmes gyilkosok: a vámpírlány hozzámenne a „Skara kannibál”-hoz
Svédország két leggyűlöltebb gyilkosa, Isakin Jonsson és Michelle Gustafsson egymásra talált a pszichiátrián - olvasható a DailyMail oldalán.
Ez a legszomorúbb dal!
A REM Everybody Hurts című számát szavazták meg minden idők legdepressziósabb dalának egy brit közvélemény-kutatás résztvevői.
További cikkeink...
- Metálban nyomulnak a mai nyolcévesek (videók)
- Itt a jó példa: Csökkentették fizetésüket az olasz képviselők
- Topless lányok tüntettek a hidegben Davosban
- Feszültséglevezetésként adhatsz egy-két pofont Sarkozy-nek!
- Kié lesz a világ legnagyobb smaragdja? (videó)
- Virtuális séta a Google segítségével (videó)
- Kislányuk miatt akarják kilakoltatni őket!
- Megszakadt a szíve - szó szerint
- Szcientológusok a vallásszabadságért és az emberi jogokért
- Újabb tévhit dőlt meg az egészségtelen táplálkozásról
- Rossz idők járnak még a lovakra is!
- Videó: Elképesztő trükkös lopás
- Videó: Kis híján szörnyethalt az őrült bázisugró
- Horror: Levágott fejjel pózolt (fotó 18+)
- Az életüket kockáztatják minden nap, hogy elérjenek az iskolába (fotó)
- Fotó: Lila boci született Szerbiában!
- Íme a világ legnagyobb puzzle-je!
- Két UFO-észlelés egy héten belül Nagy-Britanniában (fotók)
- Kamera rögzítette, hogy megerőszakolják a valóságshow-ban a lányt (videó 18+)
- Hajókatasztrófa: Megdöbbentő beszámolók a túlélőktől
- Káprázatos videó - Amiket mindenképp látnod kell az életedben!
- Costa Concordia: 70 embert keresnek az olaszországi hajóbaleset után
- Majdnem megölte a kislányt egy anyajegy
- Videó: Így kell építkezni kéremszépen!
- Őrület: Nadrág nélkül metrózott több ezer ember a világ minden táján (videó)
- Guinnes-rekord: Íme a világ legmagasabb függőhídja!
- Marilyn Manson zenéje miatt gyújtotta fel szülei házát
- A csokoládés brownie okozta egy 14 éves lány halálát?
- Kínos: füstbe ment lánykérés (videó)
- Több mint 400 halottja van a Washi ciklonnak a Fülöp-szigeteken - képek
1. oldal / 54
Külföld


Az MTI Világgazdasági Intézetének kutatója szerint a kohéziós alapok megvonása az Európai Bizottság politikai indíttatású lépése a magyar kormány ellen.
A Hallgatói Hálózat szerdán elfoglalta az ELTE BTK egyik termét, mivel szerintük a kormány tagadó álláspontot alakított ki követeléseikkel szemben. A bölcsészkar dékánja távozásra szólította fel a demonstráló hallgatókat.
A BKV finanszírozásáról szóló érdemi döntést, a munkavállalók tárgyalásokba való bevonását, a nettó jövedelmek szinten tartását, továbbá a BKV Előre SC további működtetését követelik petíciójukban a közlekedési vállalat szakszervezetei.


