Az évek során hagyománnyá vált, legkedveltebb és legjobban várt rendezvényeinkből állítottuk össze három évvel ezelőtt a Télköszöntő Fesztivál programját. A közönség érdeklődése visszaigazolta azon törekvésünket, hogy érdemes az advent időszakában, és az ünnepek között is színvonalas, szórakoztató műsorokat kínálnunk, melyek között helyet kapnak a művelődési ház már megszokott karácsonyi rendezvényei, valamint új kezdeményezések.
Kultúra
Málenkij robot - könyvvel emlékeznek
Mint a képeken is látszik, nem mindenki fért be az egykori németvárosi városházán megrendezett könyvbemutatóra, melyen a "Málenkij Robot - Zum Gedenken an die in russische Gruben deportierten Julaer" című művet mutatták be.
Színházjeggyel a beteg gyermekekért!
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően idén ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban, ahol Yasmina Reza, világhírű magyar származású francia írónő "Az öldöklés istene" című (metsző humorú) vígjátéka kerül bemutatásra. Jegyek elővételben itt!
Rob Becker: Caveman - Az ősember
Decembertől havi egy alkalommal, szerda esténként a színházé a főszerep a Városmajori Garden Étterem Színházban. A hely adottságait figyelembe véve alakítjuk ki a színházi formához szükséges teret. A kis színpadon népszerű stand up comedy, verses estek, monodrámák és kamara-előadások kerülnek bemutatásra.
Advent Óbudán!
Bizonyára idén is sokakat vonz majd a Fő térre a múlt és a jelen értékeinek egyaránt otthont adó műsorfolyam. Jólesik majd a hétköznapok rohanó tempóját elfeledni és ráérősen körbejárni az ünnepi díszben pompázó teret, ahol összefuthatunk a barátokkal, ismerősökkel, s lélekben töltekezve várhatjuk a legszebb ünnepet. S míg a karácsonyi vásár pavilonjai előtt azon tanakodunk, hogy mivel ajándékozhatnánk meg a szeretteinket, rádöbbenünk, hogy a legnagy
Fenyő Miklós szilveszteri koncert a Syma csarnokban!
Idén, rendhagyó módon nem a karácsonyt követő napon kerül megrendezésre a szokásos téli Fenyő buli. 1996. óta minden évben Fenyő Ünnep néven jelentkezett Fenyő Miklós az év végi rock and roll partival, úttörő volt a két ünnep közötti koncertek rendezésében.
Karácsonyfadísz készítése textilből
Karácsony közeledtével minden évben elhatározom, ez egy különlegesen emlékezetes karácsony lesz. Az idei biztosan. Különleges és emlékezetes. Mivel ez lesz az első közös karácsonyunk a párommal. Karácsonyi körutunk a közeli hipermarketbe vezetett és szomorúan tapasztaltuk, hogy csak kihívó, fényes, csillogó díszek sorakoznak a polcokon, és giccses, műanyag adventi koszorúk és ajtódíszek temérdek fajtájával találkoztunk.
Sündörgő mesedélután a Gödör klubban
Programjukkal egy varázsos mesevilágot igyekszenek megteremteni, ahol a mesék, az olvasás és az irodalom mellett lesz zene, játék, családi táncház és izgalmas műhelyfoglalkozások. A pénztárcáját mindenki otthon hagyhatja, hiszen az esemény ingyenes, pusztán a mesekönyveket nem szabad otthon felejteni!
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 3.
Minden mozdulatunk a személyiségünkre jellemző akciók-reakciók sorozata. A mozgását figyelve következtethetünk egy vizsgált személy tulajdonságaira, így az írómozgásból is elemezhető létrehozójának egyénisége. Az írás és a rajz ezért mozdulataink síkban rögzült lenyomatainak tekinthetők.
Adventi Királyi Vásár a Gozsdu udvarban
A belvárosi karácsonyi vásárok sorában idén első alkalommal debütál a nagy sikerű őszi Király utcai vásárt követően, az Adventi Királyi Vásár.
Szamárfül Projekt: A brémai muzsikusok
December első vasárnapján indul a Városmajori Garden matiné, melynek keretében minden vasárnap délelőtt 10:30-tól gyerekelőadásokkal várják a kicsiket és szüleiket.
Jazz and More Gála - Musical Vasárnap
Tatán a művelődési központban megrendezésre kerülő Jazz and More gálán a meghívott vendégművészek: Csóka Vasass Kinga, Sári Évi, Mihálka György, Egyházi Géza és Pankotay Péter.
Disney On Ice: Hercegnők és Hősök 2011-ben az Arénában!
Beszállás! Le ne maradj a következő kalandról! A kis hableány, Aladdin, Hófehérke és a hét törpe, Csipkerózsika valamint a Szépség és a Szörnyeteg már indulnak Disneylandbe! Helyszín a Papp László Budapest Sportaréna, ahol 2011. december 17-én és 18-án 6 alkalommal lesz látható az új show. Jegyek elővételben itt!
Karácsonyi koncert Dolhai Attilával!
A Budapesti Operettszínház musicalsztárjának karácsonyi koncertje az Operettszínházban, élő zenekarral! Jegyek elővételben itt!
Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert az Arénában!
A hagyomány folytatódik, Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel indítják az évet a Papp László Budapest Sportarénában, kimagasló színvonalú élménnyel, káprázatos látványvilággal és természetesen Strausshoz hű miliővel, több mint tízezer vendéget várnak. Jegyek elővételben itt!
Diótörő a Bábszínházban!
Zenés pantomim- és bábjáték két részben, 5 éves kortól, a Budapest Bábszínházban. Jegyek elővételben itt!
IX. Diósgyőri Mikulásvonat
Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy a "Diósgyőrért" Közhasznú Alapítvány 2011-ben immáron 9. alkalommal indítja útjára az Északerdő Zrt-vel együttműködésben a Diósgyőri Mikulásvonatot.
A Békés Megyei Jókai Színház novemberi programajánlója
Két premier, két irodalmi est, egy operett, egy koncert, egy jótékonysági est - változatos őszt ígér a Jókai színház. Jegyek elővételben itt!
Minek ez a cirkusz? - Neoton Família koncert az Arénában!
Minek ez a cirkusz? - kérdezik a Neoton Família jól ismert zenészei, akik úgy érezték, december végén egy olyan oldalukat mutatják meg közönségüknek, a Papp László Budapest Sportarénában, amilyennek még nem látták és hallották őket. Jegyek elővételben itt!
A maják elfeledett városát tárják fel a Yucatán-félszigeten
A maják elfeledett városát tárják fel Mexikóban, a Yucatán-félszigeten.
További cikkeink...
- 201 éve született Erkel Ferenc
- Takács Nikolas 16 állomásos Adventi Koncertturnéra indul!
- PORT.hu Családi Filmfesztivál az Arénában
- Furcsa Pár - Fergeteges komédia a Madách Színházban!
- Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 1.
- Balansz Tánciskola - Anyuval táncolok pályázata
- Diótörő - A Szentpétervári Állami Balett Magyarországon!
- Magna Cum Laude lemezbemutató koncert a Symában!
- Thomas Anders and the Modern Talking Band - A legenda újra éled!
- Adagio Karácsonyi gálakoncert a RaM Colosseumban!
- Születésnapi vallomás a nagykoncert előtt: Balázs Fecó 60!
- Orchideák mindennapjainkban - Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár
- Szezonzáró mesenap a Vasúttörténeti Parkban
- Smaragdtábla
- A dzsungel könyve a Pesti Színházban!
- Kézírásunkban a személyiségünk 29. rész - Konfliktuskezelési típusok
- Csárdáskirálynő
- A Dunántúlon kerültek elő József Dezső képei
- Mágnás Miska
- A Pinceszínház gyermekelőadásai - 2011. november
- A padlás - Félig mese - félig musical
- Musicalmesék 3-99 éves korig - a Budapesti Operettszínházban
- Abigél - Nagyszabású, magyar musical a Budapesti Operettszínház repertoárján!
- Heti horoszkóp (bolygóállások) 2011.10.03.-10.09.
- A fagy birodalma - Titkok és rejtélyek a sarkvidékeken
- Mikor születtél? Ebben lehetsz sikeres októberben!
- Tavaszébredés
- Csámpi - Interjú Gáspár Sándorral
- Kézírásunkban a személyiségünk 28. rész - Beilleszkedési céljaink és a dominancia
- Mikor és hogyan telepítsük növényeinket?
8. oldal / 67
Kultúra


A PestiSrácok.hu a Simicska Lajos és felesége tulajdonába került hárskúti kecskefarm korábbi tulajdonosáról és a környék birtokviszonyairól ír, ahol egyes szereplők a Közgép Zrt.-vel is kapcsolatba hozhatók a tényfeltáró blog szerint.


